H i r d e t é s

Keresés a
tartalomban:
OK
Menü
Fergeteges Somogy
Somogy táncegyüttes

Fergeteges táncokat adott elő fergeteges sikerrel a kaposvári Somogy Táncegyüttes több generációja a helyi Együd Árpád művelődési központban. A táblás ház előtti táncest a csoport hatvanadik születésnapjához kapcsolódott.

A Szentjakabi nyári esték című sorozat részeként megtartott előadás „szorult be” a négy fal közé, mert a rossz időjárás miatt nem lehetett azt megtartani a romantikus helyszínen, a bencés apátság tövében. S majdnem szét is vetette a falakat a tánc és a hatalmas taps, amely egy-egy szám után fölcsattant.

Kicsi volt a ház, csaknem kirúgták az oldalát...

díszelőadás
Szabados Péter (balról) is forgatta párját


A legidősebb táncos egyébként Szabados Péter volt, aki néhány évvel korosabb magánál az együttesnél, s Kaposvár rendszerváltás utáni első polgármesterét tisztelhetik benne a városlakók.

hatvanéves táncegyüttes
Örökös, kiváló...


A többszörös nívódíjas és örökös kiváló együttes címmel jutalmazott táncegyüttes ifjabb „öregei” is megmutatták, hogy mit tudtak fénykorukban, s mit tudnak még ma is, ugyanis a tánc ebből a szempontból épp olyan, mint a biciklizés; felejthetetlen.

S felejthetetlen volt a nézőknek a hatvanéves együttes díszelőadása is.


Somogy megye online - http://www.somogymegye.us/

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz